1994-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetemen. Szakvizsgáimat háziorvostan, sportorvostan, foglalkozás-orvostan és egészségbiztosítás szakterületeken szereztem. Címzetes főorvosi kinevezésemet 2014-ben kaptam meg. Vállalkozó háziorvosként, sportorvosként és üzemorvosként dolgozom Hódmezővásárhelyen és Szegeden. Az Országos Sportegészségügyi Intézet alkalmazottjaként sportorvosi szakrendelést vezetek a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban. 2004 óta a Szegedi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézetének oktatója vagyok, elsősorban orvos-beteg kommunikációt és etikát tanítok orvostanhallgatóknak és rezidenseknek. Egyetemünk Családorvosi Intézetének szintén oktatója, mentora vagyok, számos előadást tartok és gyakorlatot vezetek. Orvosi lapokban több cikkem jelent meg, a Magnézium az orvosi gyakorlatban című könyv társszerzője vagyok. Munkám során kiemelt figyelmet fordítok az orvos-beteg kommunikációra és a jó orvos-beteg kapcsolatra, nagy hangsúlyt fektetek a magas színvonalú betegellátásra. 2020 júniusa óta kineveztek Csongrád-Csanád vármegyei háziorvosi kollegiális szakmai vezetőnek, ebben a minőségemben a szeretett hivatásom összes megyei háziorvosának képviselőjeként járok el. Kollegiális vezetői tevékenységem kiemelt célja az alapellátásban dolgozó háziorvosok méltó képviselete, valamint a kollégák közötti, szereteten és megbecsülésen alapuló kapcsolatok építése.