dr. Körősi László

Dr. Kőrösi László – Az alapellátás finanszírozásának jövője

Absztrakt
A háziorvosi ellátás finanszírozásának mértéke az elmúlt években jelentősen emelkedett. Ez elsősorban a bértámogatás bevezetésének köszönhető, mely mára a teljes finanszírozás közel 46%-át adja. Eközben az ellátás számos nehézséggel küzd, úgy mint a betöltetlen körzetek számának növekedése, a praxisban dolgozó orvosok életkorának emelkedése, a korszerű technológiák bevonása az ellátásba, a prevenció fontosságának előtérbe kerülése és nem utolsó sorban a betegek felől érkező számtalan új elvárás, mely kihívás elé állítja a sok esetben még elszigetelten működő háziorvosi praxisokat.
A finanszírozásnak az a feladata, hogy kövesse a változásokat és olyan ösztönző rendszert alakítson ki, melyben a betegellátás magas színvonalon valósul meg, ugyanakkor a háziorvos megelégedettségére is szolgál. A finanszírozási technológiák számos változata rendelkezésre áll, melyek a szakmapolitikai elvárásoknak is megfelelően gyakorlatilag szinte végtelen változatban segíthetik az optimális ellátórendszer megteremtését. Elsődleges cél ennek a finanszírozási mátrixnak a kialakítása.

Szakmai életút

Dr. Kőrösi László 1996-ban szerezte meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán az általános orvosi diplomát, majd később háziorvosi szakvizsgát tett. 1997-től háziorvosi praxisban kezdett el dolgozni. 2001-ben orvos-közgazdász diplomát szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál a Gyógyító – Megelőző Ellátási Főosztályon 2000-ben, az alapellátás finanszírozásának területén, osztályvezetőként kezdte meg munkáját. 2002-től főosztályvezető-helyettesként folytatta az alapellátás finanszírozásában végzett építő munkát, valamint új feladatként a betegszállítás, később az otthoni szakápolás és hospice ellátás finanszírozásának vezetése is a feladatai közé tartozott.
Az alapellátás folyamatos fejlődésen ment keresztül. Ezen változó környezetben is magas színvonalú szakmai tudása mentén az alapellátási feladatok finanszírozástechnikai módja továbbra is következetes, átlátható és biztonságos volt. Erre példa a 2011-ben induló, alapellátási vállalkozások körében igénybe vehető eszköztámogatási rendszer finanszírozásának megújítása. Jelentős szerepet játszott a háziorvosi szolgálatok minőségi munkájának mérésére szolgáló, mind a mai napig működő háziorvosi indikátorrendszer kidolgozásában és működtetésében.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél 2019-ben főosztályvezetői kinevezéssel az egész finanszírozási terület a felügyelete alá került. Emellett részt vett számos hazai és európai uniós projektekben, szakértelmével és tapasztalatával segítve a sikeres megvalósulásukat.
A természetbeni ellátások finanszírozásának teljes spektrumát irányítva, 2021-től ellátási főigazgató-helyettesi feladatot lát el, hatáskörébe került a NEAK területi egységeinek, az Ellátási és Koordinációs Főosztályok irányítása is.